Hogyan lett Németország export-világbajnok?
Németország a világ egyik vezető exportáló országa. Milyen tényezők segítették ezt elő? Kis gazdaságtörténeti áttekintő:
A II. világháború utáni német exporteredmények a nyugati szövetségesek segítsége nélkül nem jöhettek volna létre, de számos egyéb tényező is elősegítette a siker.
A nyugati szövetségesek fellendítik a német külkereskedelmet
A második világháború után Európa, s benne Németország nagy része romokban hevert, az ingatlanok és az infrastruktúra jelentős része megsemmisült vagy használhatatlan lett, a lakosság demográfiai összetétele drasztikusan megváltozott, az emberek éheztek, egyszóval a helyzet nem meglepő módon nem volt rózsás.
Az elszegényedés megállítása érdekében - na meg persze némi önös érdekből is - a nyugati szövetségesek úgy döntöttek, hogy elősegítik az európai gazdaság újjáépítését (lásd a Marshall-tervvel kapcsolatos szakirodalmat) és ezzel összhangban ösztönzik az Európán belüli kereskedelem helyreállítását és fejlődését. A sors iróniájaként az az ország is profitált ebből, amelyik a háborút kirobbantotta: Németország, a leendő export világbajnok.
Az újjáépítési program sarokköve a fentebb említett amerikai Marshall-terv volt, amely 1948 áprilisában lépett életbe. A Német Szövetségi Köztársaság csaknem 1.413 millió dollárnyi segítséget kapott újjáépítésre, ami a teljes finanszírozási összeg kb. 10%-át tette ki.
Ennek jelentős része a német cégekhez került az Újjáépítési Hitelintézeten keresztül, ami elősegítette gyors talpraállásukat.
Mivel a többi nyugateurópai ország is részesült a Marshall-segélyből, és emellett az USA nyomást gyakorolt ezen országokra, elősegítve ezzel gazdasági együttműködésüket, gyorsan kialakult egy viszonylag jól működő nyugateurópai piac, amelynek a Német Szövetségi Köztársaság is szerves része volt, egyre bővülő mértékben vásárolt és szállított árukat kifelé és befelé egyaránt.
Az öreg kontinens nyugati felén tehát a Marshall-tervnek köszönhetően (= olcsó hitel) gyorsan helyreállt a kereslet, a kínálat viszont még kicsit akadozott, de a német cégek helyreállításával /fejlesztésével gyorsan orvosolták ezt a problémát. Tekintve, hogy Németország már a háború előtt is ipari ország volt, értelemszerűen az újjáépítés során is arra építettek, amiben jók voltak, azaz az iparra.
A történelem iróniájának része, hogy a német ipar pontosan azokra a termékekre specializálódott, amelyek Európa újjáépítéséhez nélkülözhetetlenek voltak: közúti és mezőgazdasági járművek, gépek, elektronika, autók és acél.
A "Hannoveri Vásár" felgyorsítja az export sikerét
A külkereskedelem fejlesztésének egyik fő állomása a Hannoveri Vásár volt, melyet első ízben 1948-ban rendeztek meg, cseles módon Hannoverben. Célja és funkciója pontosan az volt, ami a többi (nemzetközi) vásárnak, termékbemutatás, kapcsolatépítés, üzletkötés.
A rendezési körülmények nem voltak ideálisak. Mivel a háború következményeként nem volt sem ép szálloda, sem elegendő élelem a kiállítók és a vendégek számára, egy "mobil" laktanyát állítottak fel a kiállítók és a vásárlátogatók számára, és gondoskodtak étkezésükről is.
A gépipari termékek már az 1947-es első hannoveri exportkiállításon Németország
exportslágerei közé tartoztak
A helyzethez képest gondos és alapos előkészületek eredményeképpen a kiállításon 1.300 kiállító állította ki termékeit, 53 országból 763.000 látogató érkezett érkezett az 1947 augusztusában megrendezett első vásárra. A megkötött szerződések értéke akkori értéken 32 millió USD volt - értékes devizabevétel, amelyet a vállalatok használni tudtak termelésük továbbfejlesztésére és bővítésére, így duplán érvényesült a kiállítás katalizátorhatása.
Érdekes rövidfilm a hannoveri vásárról:
A '60-as évekre már évi 1 millió látogató látogatta meg a Hannoveri vásárt, ami rövidesen a világ legjelentősebb ipari vására lett. Nehéz kiemelni a legérdekesebb tényeket a Hannoveri Vásárral kapcsolatos érdekességekből, kettő ezek közül:
- A Hannoveri Vásár rendelkezik a vásárok közül a legnagyobb étteremmel, a korábbi brüsszeli világkiállításon felépített Münchner Halle-t állították fel Hannoverben; egyidejűleg 3.200 ember tud étkezni benne bajor
- A Hannoveri Vásáron belül az irodai megoldásokkal foglalkozó vásár (Fachmesse Bürowirtschaft) különösen nagy népszerűségnek örvendett, így 1970-ben új csarnokot emeltek erre a célra 70.300 négyzetméteren, ez kb. két focipályának felel meg, ezzel bekerült a Guiness rekordok könyvébe mint a legnagyobb vásárcsarnok. Az új csarnok, technikai nevén Halle 1 a "Centrum der Büro- und Informationstechnik" nevet kapta, amit nyilván bonyolult lett volna a köznapi beszédben állandóan kimondani, ezért elkezdték rövidíteni: így jött létre a CeBIT)
A "leszerelés" végül versenyelőnynek bizonyult
A német export fejlődésének másik motorja - az expanzív külkereskedelem mellett - paradox módon a háborús jóvátétel volt, amelyből előnyt tudott faragni a német ipar és külkereskedelem. A szövetséges hatalmak a háború kirobbantása miatt jóvátételre kötelezték Németországot. Ez a jóvátétel több dologból állt össze. Egyrészt pénzügyi jellegűekből, másrészt természetbeni dolgokból.
Csak a történet kereksége kedvéért: a pénzügyi jellegű jóvátétel egy hosszútávú fizetési kötelezettséget jelentett. Annyira hosszútávút, hogy Németország az első világháborút lezáró versailles-i békeszerződésben meghatározott jóvátételt 2010-ben fizette meg teljesen, közben persze a náci időkben nem törlesztettek. Több infó erről itt található.
Ez utóbbi, mármint a természetbeni jóvátétel azt jelentette, hogy a szövetségesek a németek által okozott károkért bizonyos tárgyi javakat a győztesek kártérítésként magukkal visznek. Ez némileg feszültséget okozott, mármint a győztes hatalmak között (a németek valamiért eleve negatívan az ilyen jellegű döntéshez). Az USA értelemszerűen nem kérhetett ilyen jellegű jóvátételt, hiszen a területét nem érintette a háború (leszámítva persze Pearl Harbourt, de az meg nem a németek sara volt), így azt kezdte szorgalmazni nyugati szövetségeseivel, hogy mindenki arról a német országrészről vigye magával a termelési eszközöket, amelyet megszállt. Ezzel alapvetően két probléma volt, a három nyugati győztes eleve nagyobb területen volt jelen, mint a szovjetek (lásd még NSZK-NDK területi aránya), másrészt a harcoknak "köszönhetően" a keleti országrész sokkal romosabb állapotban volt, így a szovjetek hadizsákmánya messze nem volt olyan fényes.
Történetünk szempontjából azonban mindegy is a zsákmányfelosztás pontos aránya, tény, hogy az ipari vállalatok termelőeszközei "leszerelésre" kerültek.
Nem véletlen a szóhasználat és az idézőjel, a német nyelv a "Demontage" szót használja, ami magyarra szó szerint lefordítva leszerelést jelent. A magyar nyelvben a leszerelés - katonai szövegkörnyezetben ugyanakkor inkább fegyverek korlátozását, leszerelését jelenti, ez azonban nem felel meg az eredeti német jelentésének, mert katonai értelemben a leszerelés Abrüstung lenne.
No de ne nyelvészkedjünk, térjünk vissza a jóvátételre.
A termelési eszközök bizonyos részét a győztesek elvitték, ez mindenekelőtt a német vas-, acél- és vegyipart, valamint a gép- és járműgyártást érintette. Mivel a német vállalatok a szétszerelt ipari üzemeket a Marshall -tervből származó pénzzel modernebb üzemekre cserélték, a német termékek minősége és a vállalatok termelékenysége óriási mértékben javult.
Némi magyarázat ehhez: a háború kezdete óta az ipar hatalmas fejlődésen ment keresztül. Gondoljunk bele például a repülőgépekbe: a 30-as években még a kétfedeles gépek is légierő részei voltak, a háború végén meg már sugárhajtású gépek (is) repkedtek. (Na jó, ez némi dramaturgiai túlzás volt, léteztek ugyan, de ezek a fejlesztések már nem nagyon járultak hozzá a sikerekhez. Egyszerűen nem készültek elég nagy számban ahhoz, hogy megváltoztassák a hadiszerencsét.)
Mindenki ismeri az érzést, amikor valaki létrehoz valamit, legyen az egy kockavár, egy ház vagy egy cég, és ez a prototípus valamilyen okból elvész, a következőt - felhasználva a korábban megszerzett tudást, tapasztalatot, tanulva a korábbi hibákból - sokkal gyorsabban, sokkal jobban tudjuk felépíteni.
Nos, kb. ugyanez történt a német iparral. A győztesek jóvátételként elvitték a régi gépeket, amelyeket aztán a német szakemberek gyorsan megcsinálták újra, csak minden szebb és jobb lett. Ráadásul mindezt a szövetségesek pénzéből.
A régi termelőeszközök termeltek, ahogy termeltek, az új német gyárak viszont minőségben és termelékenységben felülmúlták a régieket.
A győztes hatalmak gazdasága így hamar strukturális hátrányba került a német iparral szemben, a német termékek rendre diadalmaskodtak a piaci versenyben, ami nyilván kedvezően hatott az exporttal kapcsolatos mutatókra.
A globalizáció és a WTO létrehozása
A '70-es évekre Németország egyértelműen újra gazdasági nagyhatalom lett, az ezt követő évtizedekben alapvetően három tényező erősítette Németország exportpozícióit.
Egyrészt Németország exportipara profitált a globalizáció és a fejlődő országok gazdasági konjunktúrájából. A háború utáni Európa lerombolt államaihoz hasonlóan a más kontinenseken lévő fejlődő országoknak is szüksége lett a hagyományos német ipari javakra a modern gazdaság felépítéséhez. Ez alatt elsősorban termelőeszközöket értünk, de a fogyasztási termékeknek is egyre nagyobb szerep jutott, még a kommunista blokkban is, gondoljunk bele, hogy a pártállami vezetők is legszívesebben egy bizonyos német autómárka csúcsmodelljeivel kocsikáztak.
A másik fő hatás a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) létrehozása volt. A WTO által hozott szabályoknak köszönhetően a német exportipar további lendületet kapott. A vámok és az egyéb nem-tarifális kereskedelmi akadályok szerepe csökkent, így a külkereskedelem könnyebb és jövedelmezőbb lett, ami az eleve jó pozícióból induló német ipart további magasságokba lendítette. Az akadályok csökkenése mellett további előny volt, hogy a WTO bővítésével egyre több új értékesítési piac nyílt meg.
A harmadik jelentősebb felhajtóerő a német újraegyesítés volt (ami igazából nem egyesülés volt, mert közjogilag az NDK olvadt be az NSZK-ba, átvéve annak jogrendszerét stb.
Az aktus és annak hatásai megrázták ugyan a német gazdaságot, ám a rövid megtorpanás után az exportkvótát is pozitívan érintette.
Ennek oka az volt, hogy az egykori NDK keleti blokkhoz kötődő szoros gazdasági kapcsolataiból az egyesült német ipar is jelentősen profitálni tudott.
Az EU keleti irányú terjeszkedése 2004-ben további piacbővítést eredményezett, ugyanakkor további előny volt, hogy a német exportipar olcsó előtermékeket tudott beszerezni az új EU-s országokból, így hazánkból is így továbbra is versenyképes maradt a német exportcikkek ára.
A következő évtizedek a további globalizációról szóltak, de ez már egy másik történet.
A bejegyzés alapját ez a német nyelvű cikk szolgáltatta, amelyet több helyen kiegészítettünk.
Üzletfejlesztési témában is olvasna cikkeket?
A németországi és ausztriai külpiacralépéshez kapcsolódó szakmai cikkeinket itt olvashatják:
- Üzletfejlesztés Németországban és Ausztriában - Alapok
- Alapvető követelmények a külpiacralépéshez 1/4: exportképes termék / szolgáltatás
- Alapvető követelmények a külpiacralépéshez 2/4: szakembergárda
- Alapvető követelmények a külpiacralépéshez 3/4: megfelelő pénzügyi háttér
