Magyar-bajor kapcsolatok - főkonzuli előadás

A Magyar-Bajor Baráti Társaság szervezésében, a Budapesti Gazdasági Egyetem Markó utcai épületének impozáns Lotz-termében került sor múlt pénteken (febr.24.) a Társaság idei évi első rendezvényére, melynek keretében Tordai-Lejkó Gábor müncheni főkonzul tartott előadást a bajországi gazdasági és politikai helyzetről, a magyar-bajor kapcsolatok aktuális állásáról, illetve az őszi tartományi választásokkal kapcsolatos előrejelzésekről.

A rendezvényen szintén részt vett és az elhangzottakat hozzászólásával kiegészítette a Külgazdasági és Külügyminisztérium német-magyar kétoldalú kapcsolatokért felelős főosztályvezetőasszonya, Szilágyiné Bátforfi Edit is.

 mbbt_bge.jpg

A fotó a BGE Lotz-termében készült, a képen többek között (állva, balról jobbra) Kardos Levente (HEPA), Juhász Imre (volt berlini gazdasági attasé) Szilágyiné Bátofi Edit (Külgazdasági és Külügyminisztérium), Tordai-Lejkó Gábor müncheni főkonzul, Hollósi Mihály, a Magyar-Bajor Baráti Társaság elnöke, és Csordás Ferenc Károly az Ungarnconsulting Kft ügyvezetője, a Társaság főtitkára, blogunk alapítója (balról jobbra)

A Magyar-Bajor Baráti Társaság közel 27 éve alakult, tagjai között megtalálhatók egykori nagykövetek, gazdasági attasék és külgazdasági szakemberek, a magyar-bajor gazdasági és kulturális kapcsolatok iránt érdeklődő üzletemberek és magánszemélyek, illetve hazai és bajor hátterű vállalatok. A Társaság bajorországi testvérszervezete a müncheni székhelyű  Bayerisch-Ungarisches Forum.

A Társaság szeretettel várja az érdeklődőket, jelentkezni Csordás Ferenc Károly főtitkárnál az info (kukac) ungarnconsulting.hu emailcímen lehet.

 facebook-logo-966bbfbc34-seeklogo_com.pngSzakmai hírekért, újdonságokért, programajánlókért, üzletfejlesztéssel, német & osztrák piacralépéssel kapcsolatos hírekért kövessen minket a Facebookon is!