Fények és árnyékok a világgazdaságban - 1. rész

A világ országaiban működő német kamarai szervezetek az idén ősszel is elkészítették a külföldön működő német érdekeltségű vállalatok körében a nemzetközi telephelyi feltételek alakulásáról szóló felmérésüket. A felmérés Volker Treier, a Német Ipari és Kereskedelmi Kamara (DIHK) külkapcsolatokért felelős főtitkárhelyettese által november elején bemutatott eredményei alapján egy összességében hűvös világgazdaság képe bontakozott ki. A felmérés eredményei azon magyar vállalatok számára sem érdektelenek, amelyek áru- vagy szolgáltatás-exportjukkal, közvetlen formában vagy beszállítóként szintén megjelennek a nemzetközi kereskedelemben.

„Ez idő szerint egy nagyon intenzív, sok fényt és sok árnyékot tartalmazó időszakot élünk át a nemzetközi üzleti életben" - mondta Treier a világ országaiban tevékenykedő több mint 3.600 német érdekeltségű vállalat megkérdezésén alapuló felmérés eredményeiről. Amelyek azt mutatják, hogy a felmérésben részt vevő vállalatok 22 százaléka a konjunkturális keretfeltételek javulására, míg 28 százalékuk azok romlására számít.

kep1_2.png

Dr. Volker Treier, a Német Ipari és Kereskedelmi Kamara (DIHK) külkapcsolatokért felelős főtitkárhelyettese. Forrás: DIHK

A felmérés eredményei alapján a DIHK szakértői 2024-re az átlag alatti, 2,5 százalékos globális gazdasági növekedést várnak, (az elmúlt két évtized átlaga ugyanis 3,6 százalék). A német gazdaság ebből a szerény, de mégis csak pozitív előjelű változásból viszonylag keveset profitál, mert a 2023-as 0,5 százalékos visszaesés után a német export mennyisége 2024-ben csak szűk egy százalékkal növekszik. Volker Treier szerint „most válik világossá, hogy azok az országok, amelyek az elmúlt három évtized meglehetősen zökkenőmentes globalizációjában <fiskális zsírt> tettek a bordáikra, a szűkös időkben is több beruházási ösztönzővel képesek rendelkezni".

 

A világgazdasági feltételek megítélése kedvezőbb a hazai feltételek megítélésénél

Az összességében kedvezőtlen kép kedvezőtlen volta mégis viszonylagos, mert még mindig kedvezőbb annál, mint amilyen kép a kamarák által megkérdezett 24 ezer ipari, építőipari, kereskedelmi és szolgáltatói tevékenységet folytató német vállalat körében végzett felmérés eredményei alapján kirajzolódott.

 

„Németországgal ellentétben külföldön legalább egyfajta optimizmus-érzetet tapasztalunk a német érdekeltségű vállalatok körében" - mondta Treier. "Bár más helyszíneken a vállalatok szintén nehéz gazdasági helyzettel küzdenek, kevesebb strukturális kihívással kell szembenézniük, mint Németországban."

 

Egyes helyeken még a kedvezőbb beruházási feltételekből is nagy hasznot húznak, „ott azonban, ahol további terheket éreznek, azt mindenekelőtt a tartósan magas kamatok érzékelik. Ez különösen az euróövezetben és az Egyesült Államokban van így. Kínában ugyanakkor a kereslet gyengülése és a geopolitikai kockázatok negatívan hatnak a globálisan tevékenykedő német vállalatok üzletmenetére."

 

A felmérés eredményei szerint a külföldön működő német érdekeltségű vállalatok aktuális üzleti helyzete továbbra is közepes, de régiónként eltérő. Európában a gazdasági fejlődéssel kapcsolatos várakozások továbbra is negatívak, ráadásul az előző felméréshez képest tovább romlottak. Különösen az euróövezet országaiban több vállalat számít most arra, hogy a gazdaság tovább fog hűlni a következő hónapokban, aminek az okai – többek között – a nemzetközi és történelmi összehasonlításban még mindig magas energiaárakra, az Európai Központi Bank (EKB) restriktív monetáris politikájára és ezzel párhuzamosan a még mindig magas inflációs ráták „a kilátásokat elhomályosító hatásában” keresendők. Gazdasági fellendülés csak Görögországban és Írországban várható, míg Olaszországban és Spanyolországban egyértelműen a negatív gazdasági várakozások dominálnak. Az euró-övezeten kívüli uniós tagországok, továbbá Svájc, Norvégia és az Egyesült Királyság (UK) alkotta csoportban a várakozások továbbra is következetesen pesszimisták, míg Kelet- és Délkelet-Európában, (például Törökországban, s Szerbiában különösen) kimondottan romlottak az előző felméréshez képest.

 

Ezzel szemben a német vállalatok észak-amerikai telephelyeken működő érdekeltségei következetesen optimisták, konjunkturális feltételeket és a jelenleginél jobb várakozásokat is megfogalmaztak. Az ázsiai-csendes-óceáni térségben (a Hongkongot és Tajvant is magában foglaló ún. nagy-kínai térség kivételével), valamint Dél- és Közép-Amerikában működő vállalatok szintén nagyon bizakodók üzleti fejlődésük lehetőségeit illetően.

 

A Kínai Népköztársaságban a nulla Covid-politika megszűnését követően a kereslet élénkülésére vonatkozó remények még nem váltak valóra. Az ottani vállalatok túlnyomórészt gyenge konjunkturális feltételekről számoltak be. A következő hónapokra vonatkozó várakozások is meglehetősen visszafogottak, különösen a fogyasztás várhatóan gyönge alakulása miatt.

 240_f_627039942_b6ieh5uahm1pzjgv112egtk7u6zkhhkc.jpg

A fotó illusztráció, forrás, Adobe Stock.

Az üzleti várakozások megítélése valamivel kedvezőbb az aktuális üzleti helyzet megítélésénél 

A nemzetközi konjunktúra az év folyamán tapasztalt lehűlése, a geopolitikai kockázatokból adódó bizonytalanság erősödése és a keresletnek a magas inflációs ráta és az emelkedő kamatszint hatására tapasztalható gyöngülése nyomán a felmérésben részt vevő vállalatok gyönge, de jellemzően stabil aktuális üzleti helyzetet jeleztek. 45 százalékuk jelzett „jó” üzleti helyzetet, (ami 5 százalékponttal kétségkívül alacsonyabb a tavaszi felmérés eredményénél), 41 százalék kielégítő, míg – a tavaszi 10 százaléknál négy százalékponttal többen - 14 százalék „rossz” üzleti helyzetet jelzett. A „jó” és „rossz” választ megfogalmazó vállalatok arányának különbsége így 40-ről 31 százalékpontra, a sokéves átlagnál 4 százalékponttal alacsonyabb szintre csökkent, azaz romlott.

 

Regionális megosztásban – az Európai Unió, s ezen belül az euró-övezet, továbbá az euró-övezeten kívüli EU-tagországok, Svájc, Norvégia és az Egyesült Királyság alkotta országcsoportban az aktuális üzleti helyzetet jónak minősítő vállalatok aránya – 44-45 százalék – nagyjából megegyezik a világátlaggal, ezzel szemben a további európai térségben (57 százalék), valamint Észak-Amerikában (61 százalék) meghaladja azt, míg a világ más térségeiben, különösen Kínában (25 százalék) elmarad attól.

 

A következő tizenkét hónapra vonatkozó üzleti várakozások tekintetében a német érdekeltségű vállalatok valamelyest visszafogottabbá váltak a tavaszinál. Az ősszel a felmérésben részt vevő vállalatok 45 százaléka számolt üzleti kilátásai jobbra fordulásával, (a tavaszi 47 százalékkal szemben), míg minden nyolcadik vállalat, (a válaszadók 12 százaléka, a tavaszi 11 százalékkal szemben), üzleti kilátásai romlását valószínűsíti. A javuló és romló üzleti várakozásokat jelző vállalatok arányának különbsége így a tavaszi 36-ról 33 százalékpontra mérséklődött, ami tökéletesen megegyezik a sokéves átlaggal. Azaz az üzleti várakozások megítélése valamivel kedvezőbb az aktuális üzleti helyzet megítélésénél.

 

Térségek szerinti megoszlásban – az üzleti várakozások megítélése az Európai Unió, s ezen belül az euró-övezet országaiban, továbbá az euró-övezethez nem tartozó EU-tagországok, továbbá Svájc, Norvégia és az Egyesült Királyság alkotta országcsoportban, valamint Kínában egyértelműen kedvezőtlenebb a világgazdaság egészére számított mutatónál, ezzel szemben Észak-, továbbá Közép- és Dél-Amerikában, valamint Ázsiában és a csendes-óceáni térségben, (Kínát nem számítva), jóval kedvezőbb annál.

 

 Az összefoglalót Juhász Imre volt külgazdasági szakdiplomata, a Magyar-Bajor Baráti Társaság elnökségi tagja készítette, az írást az ő szíves engedélyével közöljük. 

facebook-logo-966bbfbc34-seeklogo_com.pngSzakmai hírekért, újdonságokért, programajánlókért, üzletfejlesztéssel, német & osztrák piacralépéssel kapcsolatos hírekért kövessen minket a Facebookon is!