Az Európai Unió keleti bővítése megkezdésének 20. évfordulója alkalmat kínált arra, hogy a müncheni Ifo gazdaságkutató intézet drezdai fiókintézete elemzést készítsen az „új tagországok” munkavállalói Németországban történt megjelenéséről és a tevékenységükkel kapcsolatos tapasztalatokról.

A tanulmány szerint 2023 júniusában a térségnek az Unióhoz a közép- és kelet-európai térség elsőként csatlakozó nyolc országából 821 ezer munkavállaló dolgozott Németországban, ami az összes németországi munkavállaló 2,4 százalékát jelenti. A tanulmány szerzői hangsúlyozzák: nem igazolódtak azok a félelmek, hogy a közép- és kelet-európai munkavállalók megjelenése kiszorítaná a hazai munkavállalókat. Épp ellenkezőleg: az Unió új tagországaiból érkező munkavállalók főként olyan területeken dolgoznak, amelyek az alacsony bérek vagy a kedvezőtlen munkakörülmények miatt nem elég vonzók a hazai munkavállalók számára; ezzel szemben a szakképzett munkaerő németországi hiánya enyhítéséhez való hozzájárulásuk meglehetősen csekély.

Mint emlékezetes, 2004. május 1-jén, hosszas tárgyalások és többéves előkészítő szakasz után nyolc közép- és kelet-európai ország, továbbá Málta és Ciprus csatlakozott az akkor tizenöt országból álló Európai Unióhoz. „Ez azonban nem jelentette az európai egységes piacba való teljes integrációt, mivel a régi és az új tagállamok közötti nagy bérkülönbségek és a munkaerőpiac feszültségei miatt kezdetben az EU szinte valamennyi régi tagországa fenntartotta az új országok állampolgárai munkavégzésére vonatkozó korlátozásokat; így nem tudtak azonnal munkát vállalni az Unió régi tagállamaiban.”

A „2+3+2” szabály alapján a szabad munkaerőmozgást Németország (és Ausztria) kormánya csak a hétéves átmeneti időszak befejeztével, azaz csupán 13 éve tette lehetővé.

Az Unióba 2004-ben belépő országok Németországban munkát vállaló, társadalombiztosítási járulék fizetésére kötelezett munkavállalóinak száma a 2010 júniusi 150 ezer többszörösére, 2023 júniusára mintegy 821 ezerre, a teljes munkavállalói létszámon belüli részaránya pedig 0,5-ről 2,4 százalékra emelkedett. Első pillantásra ez alacsonynak tűnik, írják az Ifo szakértői, de Németország egyes régióiban ez az arány sokkal magasabb: például a bajor-országi Tirschenreuth (13,2 százalék) és Cham (12,6 százalék) körzetekben vagy Brandenburg tartomány egyes térségeiben (Frankfurt/Oder 12,3 százalék és a Berlinnel határos Teltow-Fläming 12,0 százalék) az országos átlag többszöröse. Ha pedig a 2007 után belépő három tagországot (azaz Romániát, Bulgáriát és Horvátországot) is figyelembe vesszük, akkor Németországban több mint 1,7 millió munkavállaló, a Németországban foglalkoztatottak 5 százaléka származik az újonnan csatlakozott uniós országokból.

Az Európai Unió keleti bővítése megkezdésének 20. évfordulója alkalmat kínált arra, hogy a müncheni Ifo gazdaságkutató intézet drezdai fiókintézete elemzést készítsen az „új tagországok” munkavállalói Németországban történt megjelenéséről és a tevékenységükkel kapcsolatos tapasztalatokról. A fotó illusztráció, forrás: Depositphotos

A 2023 derekán társadalombiztosítási járulék fizetésére kötelezett 821 ezer munkavállaló mintegy 65 százaléka Lengyelországból érkezett, megjegyezve, hogy a térség legnépesebb országának a csatlakozó országok teljes lélekszámán belüli aránya alig több mint 50 százalék. Az összes többi ország az átlagnál (és a népességszámban képviselt aránynál) alacsonyabb mértékben képviselteti magát.

A lengyel munkavállalók többé-kevésbé egyenletesen oszlanak meg Németországban, ami alól az átlag feletti aránnyal kivételt képeznek a német-lengyel határ mentén fekvő körzetek és Északnyugat-Németország néhány, jelentős mezőgazdasági termelést folytató térsége. (Itt valószínűleg olyan, a betakarítási munkálatokban részt vevőkről van szó, akik csak szezonális jelleggel dolgoznak Németországban.)

Más a helyzet a cseh állampolgárok esetében. Bár ők csak mintegy 70 ezren vannak, (ez az első körben csatlakozó országok összes munkavállalóinak 8,4 százaléka), közülük minden második munkavállalót a határhoz közeli körzetekben, különösen Bajorországban foglalkoztatják. A Magyarországról (a 2004-ben csatlakozott országok összes munkavállalójának 14,2 százaléka) és Szlovákiából (4,5 százalék) érkezettek szintén az átlagot meghaladó arányban Bajorországban dolgoznak.

Ha az EU-hoz később csatlakozott országokat (Bulgária, Románia és Horvátország) is figyelembe vesszük, akkor e három esetében a foglalkoztatásból való részesedés szintén jelentősen meghaladja azt a szintet, ami ezen országok lakosságának száma, illetve részaránya alapján várható lenne. A közép- és kelet-európai EU-tagállamokból Németországban foglalkoztatottak ma már mintegy fele e három országból származik, így összességében ugyanolyan jelentősek, mint az első csatlakozási kör országai. Legtöbbjük Németország „régi tartományaiban”, azaz Bajorországban és Baden-Württembergben, valamint az alsó-szászországi Oldenburg térségben tevékenykedik.

Az, hogy egy munkavállaló vállal-e külföldi munkát, egyéni és makrogazdasági tényezők egész sorától függ. Fontos szerepet játszanak az érintett ország munkaerőpiaci helyzete és az ottani foglalkoztatási kilátások, a bérszínvonal különbségei és - nem utolsósorban - a külföldiek munkavállalók németországi elfogadottsága.

A foglalkoztatási lehetőségek szempontjából meghatározó fontosságú tényező a munkavállalók életkora és képzettségi színvonala. Végül, de nem utolsó sorban, a származási országtól való távolság is szerepet játszik: Lengyelország és Csehország határhoz közeli régióiban a munkavállaló elvileg maradhat az eredeti lakóhelyén úgy, hogy Németország szomszédos térségeiben vállal munkát. A távolabbi régiókban történő munkavállaláshoz általában költözésre, illetve második lakóhely létesítésére van szükség.

A tanulmány szerint 2023 júniusában a térségnek az Unióhoz a közép- és kelet-európai térség elsőként csatlakozó nyolc országából 821 ezer munkavállaló dolgozott Németországban. A fotó illusztráció, forrás: Depositphotos

Szektorok szerint bontás szerint az EU-hoz 2004-ben csatlakozó országok németországi munkavállalói aránytalanul nagy számban (14 százalék) dolgoznak szállítási és logisztikai vállalatoknál, megelőzve az építőiparban (11 százalék) foglalkoztatottakat. Ezzel szemben aránytalanul alacsony a foglalkoztatási arányuk a magasabb színvonalat képviselő szolgáltatásokban, a kereskedelemben és a vendéglátóiparban. Jórészt fizikailag megterhelő és gyakran csak alacsony szakmai képzettséget igénylő munkákat végeznek az EU új tagországaiból érkezők, írják a tanulmányban az Ifo szakértői.

A legtöbb esetben a csatlakozó országok Németországhoz képest alacsony bér- és jövedelemszintje vélhetően fontos szerepet játszik egy-egy érintett németországi munkavállalásról szóló döntésében: Magyarországon az átlagos bérszínvonal a magyar munkavállalók által Németországban kapott mediánbér csupán 55, Lengyelország esetében 62, míg Csehország esetében is csupán 65 százaléka.

Az ágazati megoszlásból és a tevékenységük jellegéből adódóan az új tagországokból származó munkavállalók általában csak alacsony jövedelemre tesznek szert. A mediánbér minden nemzetiség és foglalkoztatási csoport esetében csupán havi 2580, míg az összes munkavállaló átlaga havi 3650 euró.

A jövedelemkülönbség a németországi munkavállalás esetén valószínűleg elég magas ahhoz, hogy fedezze többek között a szállás és alkalmanként a hazautazások többletköltségeit. Megjegyezve, hogy a balti országok munkavállalói általában már hazájukban is olyan magas jövedelemre tehetnek szert, hogy a németországi munkavállalás nekik csak nagyon ritkán éri meg.

Ha összehasonlítjuk a mediánbéreket ugyanabban a foglalkoztatási csoportban, akkor az új tagországokból származó munkavállalók valamivel alacsonyabb bért kapnak, mint a hazaiak, de a különbség viszonylag kicsi. Ezzel szemben a magasan képzett munkakörök esetében az új tagországokból érkezett munkavállalók néha még az átlagnál is magasabb bérben részesülnek.

Mindent egybe vetve megállapítható, hogy - az eredeti félelmekkel ellentétben – a német munkaerőpiacon nem okozott zavarokat az új tagországokból származó munkavállalók – 2011 utáni – több százezres nagyságrendben bekövetkezett megjelenése. A német munkaerőpiac egészének dinamikus fejlődésével, (azaz a foglalkoztatottak számának folyamatos emelkedésével) párhuzamosan az új tagországokból érkezett munkavállalók inkább kiegészítik, mint helyettesítik a hazai munkavállalókat.

Ez azzal is összefügg, hogy az Unió új tagországaiból érkező munkavállalók gyakran olyan területeken dolgoznak, amelyek a hazai munkavállalók számára a magas fizikai teljesítményigény, a kedvezőtlen munkakörülmények vagy az alacsony fizetés miatt már nem vonzók. Különösen az építőiparban, a mezőgazdaságban és a feldolgozóipar egyes területein (pl. húsipar) segítettek a munkaerőhiány pótlásában vagy legalábbis az érintett vállalatok költségnövekedésének elkerülésében, hozzájárulva a németországi termelés (ár)versenyképességének növeléséhez.

Az új tagországokból érkezett, magasan képzett munkavállalóknak a németországi munkaerőhiány csökkenéséhez, netán megszüntetéséhez való hozzájárulása meglehetősen csekély. Ez valószínűleg azzal magyarázható, hogy a magasabban képzett munkavállalók hazájukban is kedvezőbb lehetőségekhez jutnak, átlagon felüli fizetést kapnak. A drezdai kutatók szerint az új tagországokból érkezett munkavállalók Németországban nagy valószínűség szerint a következő években is csak kis mértékben fognak majd hozzájárulni a szakképzett munkaerő iránt növekvő kereslet kielégítéséhez.

 Az összefoglalót Juhász Imre volt külgazdasági szakdiplomata, a Magyar-Bajor Baráti Társaság elnökségi tagja készítette, az írást az ő szíves engedélyével közöljük. 

 Szakmai hírekért, újdonságokért, programajánlókért, üzletfejlesztéssel, német & osztrák
piacralépéssel kapcsolatos hírekért kövessen minket a Facebookon is!