Az orosz - ukrán háború hatása a német gazdaságra

Milyen hatása van az orosz/ukrán háborúnak a német gazdaságra és egyes szektorokra?

Mind a katonai események, mind az emberi veszteségek (és nem emberi erőforrás!), mind az infrastruktúra sérülései, illetve a meghozott és meghozandó szankciók rombolják gazdasági kapcsolatokat, ez nyilvánvaló.

Miért fontos ez esetünkben azon túl, hogy nyilván mindenkit érdekel, hogy háború folyik a közvetlen szomszédságban?

Azzal nyilván nem mondunk újat, hogy a magyar gazdaság szoros kapcsolatban van a német gazdasággal, elég az alábbi grafikonra rátekinteni (bár az adat nem friss, de a trend azóta sem változott):

 magyar_es_nemet_termeles_alakulasa.png

Forrás 

Bár ennek jelentős részét a hazai autóipar és annak beszállítói teszik ki, más iparágak is szorosan összefonódtak a német gazdasággal, ezért külön érdekes számunkra, hogy hogyan érinti a német gazdaságot a háború.

Általánosságban nézve Németország külkereskedelemében nem játszik jelentős szerepet Oroszország, illetve Ukrajna, a háború hatásai inkább közvetetten jelentkeznek. Emellett értelemszerűen nem kedvez a gazdasági / üzleti tervezésnek a bizonytalanság. A kettő együtt a gazdasági fellendülés csökkenését eredményezheti, pedig épp „átstartolt” volna a pandémiát követően a német gazdaság. Az amúgy is egekben lévő energiaáraknak nyilván nem használ a helyzet, további áremelkedés várható, amúgy nyilván kedvezőtlenül hat az inflációs várakozásokra.

 

Behozatal szempontjából egy esetleges energiaválság okozhat igazán fejtörést, ezen belül is főleg a gázhiány, ami egyes szektorokat különösen érzékenyen érint.  Az energiahordozók mellett főleg egyéb alapanyagokat, például fémeket (alumíniumot, titánt és palládiumot) importálnak a német cégek.

 export_made_in_germany.jpg

Önmagában az Oroszországba irányuló német export a teljes kivitel 2,3%-t teszi ki, ennek mérséklődése vagy akár teljes kiesése tehát nemzetgazdasági szinten nem jelent veszély, ugyanakkor számos veszélyt rejt a német gazdaságra.

Hogy érinti mindez az egyes szektorokat?

Kereskedelem:

Azokat a cégeket, amelyek közvetlenül jelen vannak a két háborúban álló országban, értelemszerűen direkt érinti a konfliktus. Az egyik legérintettebb cég a Metro áruházlánc, amely közel 100 egységgel rendelkezik Oroszországban (2,5 milliárd Euro forgalommal, kb. 10.000 dolgozóval), illetve 26 egységgel Ukrajnában (kb. 800 millió Euró forgalommal), őket nyilvánvalóan közvetlenül érinti a háború.

Autóipar:

A német autóiparra nem jelent feltétlenül közvetlen veszélyt a konfliktus, a német autógyártók szervezete szerint az elmúlt évben 39.700 személygépkocsit, exportáltak Oroszországba és Ukrajnába, ez a teljes (gépjárműre vonatkozó kivitel 1,7%-a.  Emellett azonban a német gyártóknak 49 telephelye van az említett országokban, ezek átmeneti vagy akár végleges kiesése rendkívül hátrányosan érintené a szállítói láncokat, amelyek az elmúlt években amúgy is gyengélkedtek. Ezek hatása már rövid távon is jelentkezik, a zwickaui és drezdai VW-gyárakban leállt a termelés alkatrészhiány miatt. A VW-szóvivő szerint olyan elektronikai kábelek hiányoznak, amelyeket Ukrajnában gyártanak.

 

Gépipar:

maschinenbau_kep.jpgAz Oroszországba irányuló német gépipari kivitel 5,5mrd Euró volt az elmúlt évben, ezzel a 9. helyen áll a célországok között. (Összehasonlításképp: az EU-n belüli import értéke78,5mrd Euró. A német gépipari cégek egyelőre mérsékelt kockázatot látni üzleti szempontból az események kapcsán.

 

 

Bankok:

A német bankok az elmúlt években már eleve csökkentették az Oroszországgal kapcsolatos tevékenységüket, többek között a 2014 óta fennálló nemzetközi szankciók miatt, így a szektort nem érinti annyira vészesen a háború – állítja a német bankok szövetsége (Bundesverband Deutscher Banken)

Nagyobb kitettségekkel rendelkezi az ismertebb pénzintézetek közül a Commerzbank, Deutsche Bank, illetve az ipari ingatlanokkal foglalkozó AAreal Bank, de információik szerint kezelhető a rizikó. A Német Nemzeti Bank jelentése szerint kb. 6mrd Euró a német bankok oroszországi követelése.

Vegyipar:

Gazdaságilag nézve az energiaintenzív iparágakat jobban sújtja a válság, így a német vegyipart erősebben érintichemieindustrie.jpg a válság. (A német vegyipar szerepe jelentős a német gazdaságban, a gépipar után a második helyen áll.) Ahogy a bevezetőben említettük, az esetleges gázhiány okozhat itt problémát, figyelmeztet a német vegyipari gyártók szövetségének vezetője. Az amúgy is kiemelkedően magas energiaárak további emelkedése hatalmas rizikót jelent az iparág számára, amely a teljes német energiafogyasztás 39%-át jelenti.

Mint exportpiac nem kifejezetten jelentős az orosz piac a német vegyipar számára, 5,6mrd Euró értékben exportál Németország, amivel a 10. az európai célpiacok listáján, beleértve Svájcot és Nagy-Britanniát is. Az Ukrajnába irányuló vegyipari kivitel a teljes vegyipari kivitel 0,5%-a.

 

Légiközlekedés:

Épp magukhoz tértek volna a koronavírus után az európai légitársaságok, amikor elmérgesedett az orosz-ukrán helyzet. A Lufthansa és egyéb légitársaságok értelemszerűen nem repülnek háborús zónába, ezek a desztinációk amúgy sem játszottak jelentősebb szerepet a német légitársaságoknál -  azonban ezek kívül is vannak következményei a helyzetnek. Ugyanis mivel nem repülnek át Oroszországon és átszálló / átrakóhelyként sem jöhetnek számításba, így egyes járatokat (pl. távolkeleti desztinációk) törölni kellett, más esetekben pedig a kerülőutak megnövekedett repülési idővel kell számolni. Az időkiesés és a nagyobb környezetszennyezés mellett ennek további következménye a már említett szállítási láncokkal kapcsolatos rizikó (erről részletesebben írtunk mi is), illetve az a tény, hogy a kínai, illetve arab légitársaságok versenyelőnyhöz jutnak az európai légitársaságokkal szemben.

 

A Handelsblatt cikke arra világít rá, hogy a háború különösen a kelet-német gazdaságot érintheti jelentősen, hiszen ezek a tartományok történelmi és földrajzi okokból szorosabb kapcsolatban állnak az ukrán és orosz gazdasági szereplőkkel, mint nyugat-német kollégáik.

 

A szerző jogász & közgazdász, a német-magyar gazdasági és kereskedelmi kapcsolatokra szakosodott Ungarnconsulting Kft ügyvezetője.

 

További szakmai tartalmakért és a német gazdasággal és üzletfejlesztéssel kapcsolatos hírekért kövesse az Ungarnconsulting Facebook-oldalát! 

 

Források:

 

BR24 Nachrichten

Manager Magazin

Heise Online

Handelsblatt