Ezek a legvonzóbb települések Németországban befektetési és cégalapítási szempontból

A Die Deutsche Wirtschaft összeállította szokásos negyedéves település-rangsorát, melyből kiderül, hogy a legfontosabb német vállalatok számára melyek a legideálisabb helyszínek Németországban befektetési, illetve cégalapítási szempontok szerint. Az élmezőnyben nincs változás, azonban a top 10-et leszámítva nagy volt a mozgás, a legnagyobb előrelépések és a legvonzóbb kistelepülések a déli tartományokban találhatók. 

logo_deutsche_wirtschaft_neu.pngA kis- és középvállalatokkal foglalkozó Die Deutsche Wirtschaft (DDW) nevű német gazdasági portál legfrissebb kiadványában összeállította a német települések rangsorát befektetési és cégalapítási szempontok szerint. Elemzésük alapját saját kutatási adataik, valamint a gazdasági szereplők értékelései adták, amelybe Németország 22.500 legjelentősebb vállalatát vonták be, melyek együtt összesen 5,75 milliárd euró éves forgalmat bonyolítottak az elmúlt évben. Ennek eredménye az a 3807 német települést tartalmazó lista, ahol a vállalatok különösen jól érzik magukat.

leidenfelden.jpg

Leidenfelden-Echterdingen, a lista legnagyobb nyertese (kép forrása)

Az első három helyezett messze kiemelkedik a mezőnyből. A legvonzóbb befektetési helyszíneket évek óta a Hamburg, München, Berlin triumvirátus alkotja. A top 10 többi szereplője is csupa nagyvárosból áll, többségében vannak azonban az észak-nyugati régió települései, a déli tartományokból a bajor fővároson kívül csak Stuttgart és Nürnberg fért be a lista első tíz helyezettje közé.

 

Bár az első tízben nem történt változás a legutóbbi mérések óta, a települések összrangsorában mégis nagy volt a mozgás, amit elsősorban a vállalatok (beleértve a top cégeket is) gyakori székhely- és telephelyváltozása okoz. A listára felkerült 58 új település is, 1.360 város tudott javítani legutóbbi helyezésén, de a többségük, 2.351 székhely rontott a tavalyi eredményéhez képest, és mindössze 38 olyan helység van, amely változatlan helyen szerepel a listán. 

 

Az első helyváltoztatás a rangsor 13. helyén történt, ahol a Wolfsburg és Mannheim cseréltek helyet. A lista első 100 helyezettje körében azért ennél nagyobb mozgások is történtek. A legnagyobb nyertes kétségkívül Leinfelden-Echterdingen lett. A negyvenezres baden-württembergi kisváros 17 helyet javítva jött fel a 42. helyre a legvonzóbb települések listáján, ezzel a legnagyobb ugrást hajtva végre a top 100 mezőnyében. A Stuttgart melletti városka olyan gazdasági szereplőknek ad otthont, mint a Bosch elektromos szerszámüzeme vagy a világ legnagyobb ablakszerelvény- és tetőablakgyártója, a Roto Frank AG. A rangsor élmezőnyét adó száz fős mezőny legnagyobb előrelépéseit mind bajor települések érték el, a fenti csúcstartó mellett Bayreuth 12 helyet javítva a kilencvenedik, míg a felső-bajorországi Aschaffenburg 11 helyet javítva a 75. legkedveltebb település lett a gazdasági szereplőknél.

 

A DDW készített egy külön listát is, melyben a helyi gazdasági szereplők értékelései alapján rangsorolja a településeket. Itt a cégtulajdonosok hét szempont alapján egytől hatig terjedő osztályzatokkal (ahol az egyes a legjobb, a hatos pedig a legrosszabb) osztályozhatták azokat a településeket, ahol székhellyel vagy telephellyel rendelkeznek. Amennyiben egy településre legalább öt különböző cégtől érkezett értékelés, úgy az a város bekerült a 3.807-es listába is.

 

Ezt a listát "letarolták" a déli tartományok települései, a top 10 mezőnyéből hat várost (Calw, Freudenberg, Passau, Empfingen, Grenzach-Wyhlen és Uehlfeld) ad Baden-Württemberg és Bajorország. A hét értékelési szempont (infrastruktúra, földrajzi helyzet, munkaerőpiac, gazdasági mutatók, támogatások, bürokrácia, életszínvonal) alapján összeállított rangsort a Stuttgarthoz közeli, 23 ezer lakosú Calw vezeti.

calw.jpg

Calw, a helyi vállalatok értékelései alapján a legkedveltebb német település (kép forrása)

A DDW weboldalán egyébként különböző listák között böngészhetünk, például olyan szempontok alapján, hogy hol van a legtöbb, a saját ágazatában piacvezetőnek számító világvállalat, hol van a legtöbb családi cégnek számító multi, mely városok adnak otthont a tíz legfontosabb német kkv-nak, de azt is megtudhatjuk, hol vannak a legrégebbi és a legfiatalabb vállalatok Németországban, vagy hol van a legtöbb olyan cég, amely a jövő szempontjából kiemelkedően fontos ágazatában tevékenykedik. Egyébként ezek a listák sem szolgálnak nagy meglepetéssel, csupa nagyváros van a top 10-ben, élükön a három német metropolisszal. Érdekességként hathat, hogy Wuppertal az ötödik legtöbb (15) piacvezető vállalatnak ad otthont, Osnabrückben 30 családi top cég van, amely a tizedik legtöbb Németországban, Berlin megelőzi Münchent a legfontosabb német kkv-k számát tekintve és a német főváros ad otthont a legtöbb olyan vállalatnak, amelyek a jövő szempontjából fontos ágazatokban szerepelnek.

bw.jpg

Baden-Württemberg, a lista abszolút nyertese (kép forrása)

Akit a további részletek is érdekelnek, a DDW listája kereshető formátumban itt érhető el.

Szerző: dr. Dóka Milán, a németországi és ausztriai üzletfejlesztéssel foglalkozó Ungarnconsulting Kft senior üzletfejlesztési és stratégiai menedzsere

facebook-logo-966bbfbc34-seeklogo_com.pngSzakmai hírekért, újdonságokért, programajánlókért, üzletfejlesztéssel, német & osztrák piacralépéssel kapcsolatos hírekért kövessen minket a Facebookon is!