Német alkoholfogyasztási szokások 2023-ban

bayerisches_bier.jpgA német sörgyárak tartanak az értékesítés visszaesésétől, miközben az alkoholfogyasztás Németországban továbbra is magas, viszont az ivási szokásokon beül tapasztalhatóak változások. Így például sosem látott rekordszámban fogyott az alkoholmentes sör Németországban 2022-ben. A 2012 évhez képest az alkoholmentes sör gyártásának volumene szinte megduplázódott, ami 2022-ben 472 millió litert jelentett, ezzel együtt a hagyományos, alkoholos sör eladása a statisztikák szerint mintegy 12 százalékkal csökkent, így összesen az elmúlt éveben 7,6 milliárd liter sört főztek.

A Német Sörfőzők Szövetsége szerint a fogyasztók kevesebbet fogyasztanak a vendéglátóhelyeken az infláció által megemelkedett árak miatt. Ez főleg a kézműves és közepes méretű sörfőzdéknek jelent kihívást 2023-ban. Viszont az egy főre jutó német sörfogyasztás továbbra is igen magas, 91,6 liter/fő/év. A második legkedveltebb alkohol a bor (évi 20,7 liter/fővel), majd a pezsgő (évi 3,2 liter/fővel), a szeszes italokból pedig 5,2 liter fogy el átlagosan egy év alatt. 1990-ben átlagosan 13,4 liter tiszta alkohol fogyott, míg ez napjainkra 3,4 literrel csökkent és így már „csak” 10 liter. Ebből arra következtethetünk, hogy az átlag német alkoholfogyasztás csökkent.

sorgyar.png

A kép forrása

Viszont, ha az alkohol okozta halálesetek számát vizsgáljuk, az évi 14.000 haláleset továbbra is magas szám. A hamburgi Interdiszciplináris Addiktológiai Kutatóközpont pszichológusa szerint a németek alkoholfogyasztásával kapcsolatban kimutatható egy csökkenő tendencia, ami jó jel, viszont ezzel egy időben a halotti bizonyítványokon egyre gyakrabban szerepel. A legtöbb eseteben ez alkoholmérgezés vagy alkohol okozta májzsugorodás következtében történik haláleset. Ezen felül, ha az alkoholfogyasztással egybekötött balesetek, rákos megbetegedések, szív- és érrendszeri betegségek számát vizsgáljuk meg, a halálesetek száma több tízezerrel több. Az alkohol okozta halálesetek számának megugrása a pandémiás időszakkal is összefüggésben áll, mivel az egészségügyi rendszer túlterheltsége miatt a májbetegségeket gyakran már késői stádiumban diagnosztizálták vagy az elvonóintézmények limitált működése miatt kevesebben jutottak a megfelelő kezelésekhez. Ezek a statisztikák leginkább a 40 év felettiekre vonatkoznak, mivel a fiatalok között egyre többen fogyasztanak alkoholmentes alternatívákat (pl. alkoholmentes gin és rum), ezen felül pedig a pandémia alatt megnőtt egészségtudatosság is fontos faktor.

alkoholfreie-spirituosen-1536x916.jpg

A kép forrása

A szeszes italok érékesítéséből évente hárommilliárd euró bevétel származik, viszont az egészségügyi rendszerben megjelenő, közvetlenül az alkoholfogyasztásból fakadó költségeket (15 milliárd eurót) nem fedezi (és persze a bevétel viszonylag kevés része landol direkt a társadalombiztosítási kasszában - a szerk. megjegyzése) A németeknél csak a lettek, lengyelek és a csehek fogyasztanak több alkoholt. Ugyan egyre nagyobb trend az alkoholmentes sörök fogyasztása Németországban, de a szakemberek szerint továbbra sem eléggé elterjedt.

 

A cikk forrása

Nyitókép forrása

 

facebook-logo-966bbfbc34-seeklogo_com.pngSzakmai hírekért, újdonságokért, programajánlókért, üzletfejlesztéssel, német & osztrák piacralépéssel kapcsolatos hírekért kövessen minket a Facebookon is!