Sörivás német módra

depositphotos_206413984-stock-photo-people-leisure-friendship-and-communication.jpgHa sör, akkor Németország – a világ egyik legrégebbi és ma is élvonalban járó „sör-nagyhatalma”. Az ország, ahol a sörök szerelmesei számtalan fajtájú és márkájú szénsavas italból válogathatnak.

 

2015 és 2023 között jelentősen megnövekedett a sörfőzdék – és a sörfélék száma Németországban. Az ország 16 szövetségi tartományában mintegy 1500 sörfőzde működik, ezáltal világszerte a legnagyobb söriparral rendelkezik. A sörfőzdék nagyjából 70%-a Dél-Németországban, azaz Bajorország, Baden-Württemberg és Észak-Rajna-Vesztfália tartományokban található. Emellett a nagyobb városokban, mint Berlin, vagy Hamburg is egyre nagyobb teret hódít a sörfőzés művészete; a kisebb sörfőzdék gyakran szezonálisan megújuló kínálattal várják a vendégeket.

Ezek után nem meglepő, hogy a sörfőző szakma még mindig nagyon keresettnek számít Németországban, a fiataloknak lehetősége van szakiskolákban „sörfőző és malátakészítő” szakmát szerezni. Emellett a jövő sörfőzőit és italtechnikusait egyetemeken, főiskolákban és akadémiákon képzik, ahol nagy hangsúlyt fektetnek a kutatásra, illetve a nemzetközi iparági szakértői hálózat kiépítésére. A söripar jelenleg mintegy 27 000 embernek biztosít megélhetést az országban.

Ha sörről beszélünk, nem feledkezhetünk meg a legfontosabb alapanyagról sem; a komlótermesztés jelentős szerepet kapott a német mezőgazdaságban, ahonnan a világ minden részére exportálnak a növényből.

depositphotos_671821172-stock-photo-long-banner-people-traditional-german.jpgOktoberfest ünnepség. A fotó illusztráció, forrás: Depositphotos

A német söriparnak fontos jellemzője még, hogy egyedülállóan környezetkímélő. Az évtizedek óta fenntartott újrahasznosító-rendszernek köszönhetően jelenleg nagyjából négymilliárd újratölthető üvegpalack lehet forgalomban. Ennek értelmében a söripar az egyetlen iparág, ami túlteljesíti a csomagolási törvényben előírt 70%-os újrahasználati arányt; ha a vendéglátóiparban felszolgált csapolt söröket is beleszámítjuk, akkor a teljesített arány meghaladja a 90%-ot.

A németek, és a külföldre szállított mennyiség alapján talán az egész világ legkedveltebb sörfajtája a pilsner. Az Észak-Németországban élők az esetek csaknem 70%-ában ezzel a sörfajtával oltják a szomjukat, az ország délebbi területein élők valamivel változatosabbak, a pilsner mellett ott az autentikus bajor búzasör is nagy sikernek örvend.

Ez is érdekelheti: Az 1516-os évi német tisztasági törvény, azaz a Reinheitsgebot

Az átlagos egy főre jutó éves sörfogyasztás több mint 89,4 l, ennek egyre nagyobb részét teszik ki az alkoholmentes sörök, emellett egyre népszerűbb a búzasör és az úgynevezett panaché (azaz a sörrel kevert üdítőitalok). Ennek tudatában bátran kijelenthetjük, hogy a német sör egy igazi klasszikus, ami soha nem megy ki a divatból.

A cikk forrása

 facebook-logo-966bbfbc34-seeklogo_com.pngSzakmai hírekért, újdonságokért, programajánlókért, üzletfejlesztéssel, német & osztrák
piacralépéssel kapcsolatos hírekért 
kövessen minket a Facebookon is!